2007

 

13. Szeptember 22-én elérkezett a várva-várt szüreti túra ideje. A reggeli induláskor még eléggé csípős volt a nap sugara, de később nagyszerű idő volt –sehol egy felhő, semmi légmozgás. Rudi barátunk is Alistálról indult, annak ellenére, hogy Ekecs (Rudi faluja) felé vettük az irányt. Hosszabb pihenőt Őrsújfalun tartottunk, hiszen Kádek Laci barátunk a MaMa Trek csapat nagy vezére már várt bennünket a Sárga Macsekhez címzett fogadóban. Búcson az érkezőket Szikiék és Dodiék már jó kis gulyással várták. Szobi Esztike panziója több mint szállás – múzeum is egyben: bútorok, emléktárgyak gyűjteménye … s csak másnap került sor a felvidéki népviseletbe bújtatott babák bemutatására. Kitűnő hangulatban telt az este a hosszú tornácon. Búcsi és párkányi vendégeinkkel zenéltünk, énekeltünk együtt. Az esti hidegben jól esett megkóstolni a régi és új bort, meg a jó kis murcit vagy burcsákot. Reggel a pincesor látogatásával kezdtük a napot, majd Karvának vettük az irányt. A nap még melegebben tűzött mint szombaton. A Duna mellett kerekezve érkeztünk Mocsra. Gyönyörű látvány a színes ruhába öltözött fákkal övezett Dunapart ! A bringások létszáma túra közben ide-oda változott. Kedves ismerősök, rokonok, barátok csapódtak hozzánk utunkon odafelé és visszafelé is. Természetesen mind a kétszer betértünk a pati Patikába – bringázáskor a folyadékpótlás az egészség megőrzése érdekében nélkülözhetetlen! Komáromban egy jó ebéddel erősítettünk, majd megint betértünk a macsekba. Az örsújfalusi Laci, alias MaMa úgy döntött, elkísér bennünket egy darabon, tekertünk is egy jót 26-30 km-es gyorsasággal, mintha eddig egy métert sem kerekeztünk volna. Ekecsnél vettük észre, hogy Zolikát valahol elvesztettük, de mint kiderült nem mögöttünk maradt, hanem elhajtott a letérőnél, s hamarabb megérkezett Alistálra. Éppen kezdett sötétbe burkolózni a falu, mikor mi is megérkeztünk. Röviden ennyi, hiszen az összes résztvevő élményeit itt nem tudjuk leírni. Reméljük, hogy jövőre is eljutunk Búcsra, s talán több napot is itt tölthetünk. 2430 km

 

 


12. Naptárunkban szeptember 15-re szüreti túrát terveztünk Búcsra, de az időjárás-előrejelzés egy felhőátvonulást jelentett, ezért sokak bánatára nem indultunk útnak. Kárpótlásul az őszi Liont vettük célba, vagyis megint meghódítottuk a csicsói holtágat. Megálltunk a 65-ös árvíz gátszakadását jelző emlékkőnél. Központban ismét a Csizmadia család volt, most nem létszámukkal, hanem Zocci 7 defektjével tették emlékezetessé a napot. Azért Évike (7) és Virág (8) teljesítményét is meg kell említenünk, akik a legfiatalabb résztvevőként teljesítették a 60 km-es távot. 780 km

 


11. Szeptember 8-án megszerveztük a II. Kis-Duna Túrát Eperjesre. Odafelé 20-22 km/óra sebességű ellenszelünk volt, de az Alba Regia vendéglőnél már barátságosabbá vált az idő, szelíden folyt a Kis-Duna vize. A túra abszolút résztvevője a hat tagúra bővült Csizmadia család volt (Bognár Boglárkával). A résztvevőket a Wolf presszó tulajdonosa látta vendégül. Ezúton is köszönet Vlk Lászlónak és családjának a finom sültkolbászért. 800 km

 


10. Július 14-15 –én ismét a dunaszerdahelyi K.T. Rodina (családi turistaklub) szervezésében a Kis-Duna vízimalmai körül bicikliztünk .. igaz, csak egy kisebb csapat, de annál nagyobb lelkesedéssel. A fiúk a két nap alatt 171 km-t, a lányok 101 km-t teljesítettek, amihez hozzá kell tennem, hogy az aszfalton néha 40 fokos meleg volt. Köszönjük Endrének a szerdahelyiek csapatából, hogy a mi Palikánk defektjét megjavította, így ő is célt érhetett. Mindenért kárpótolt a gútai szabadidőparkban megrendezett country – bál, ahol a biciklisek fáradtságot nem ismerve mind táncra perdültek. Még jó, hogy a sátortábor egész közel állt, így éjszaka elég volt behuppanni a gumimatracra (már akié nem eresztett le). Az ALI-BI csapat vendége volt ezen a túrán Brooke Marshall az USA-ból, aki megígérte, máskor is szívesen velünk tart, ha a Csallóközben jár. Az úszó vízimalom és a mellette álló különlegességnek számító fahíd őt is lenyűgözte. Visszafelé az ekecsi kavicsbánya vizében hűsítettük magunkat, majd "őrzőangyalunknak" köszönhetően szerencsésen hazaértünk. 645 km

 


9. Július 7- én az ALI-BI csapata az őrsújfalusi MaMa –Trek meghívására felfedező útra indult a Gerecse hegységbe, Malomvölgybe. A táv, mintegy 90 km, a júliusi melegben és a dimbes–dombos tájon, majd széllel szemben nem piskóta, főleg a csajoknak nagy kihívás … Bár Laci, avagy MaMa szerint laza túra. Azért köszönjük neki a sok bíztatást a hangyafi...nyi emelkedők leküzdéséhez. A táj szépsége mindent megért, és a társaság hangulata is kitűnő volt. A beszámolóhoz tartozik, hogy ezen a túrán nagyobb esés is történt, szerencsére nem lett rossz vége, mert a sisak jócskán felfogta az ütést, ezért is ajánljuk mindenkinek a viselését! Köszönjük a Komárom-vidékiek társaságát, no meg persze Katinak a műszaki segítséget, vagyis a safety car szerepének ellátását. 1270 km

 


8. Június 16 -án a szerdahelyiekkel a járásban kerekeztünk. A csallóközi túrán 18 - an vettünk részt. 6 tag az 50 km-es távon idnult, többiek pedig a 90 km-es útnak vágtak neki. Dunaszerdehelyre, az indulás helyszínére szintén kerékpáron érkeztünk, így a visszaúttal együtt 20 km-rel toldottuk meg a távot. Köszönet a Kelemen testvéreknek a szrevezésért és a meghívásért. 1250 km

 


7. Első hegyi túránk a magyarországi Pilis hegységbe vezetett. Teli autóbusszal és egy megpakolt AVIA teherkocsival érkeztünk Párkányba. Május 26-án Pilisszentlélek, illetve Dobogó-kő magaslatából gyönyörködtünk a festői tájban. Szállásunk Pilismaróton volt, majd másnap Dömös felé vettük az irányt. Visegrádnál kompon átkeltünk Nagymarosra és a Duna-kanyar valamint egy nagyszerű kerékpárút szépségeit élvezve Letkésnél visszatértünk Szlovákiába. A fáradalmas út végén "egy kis" ellenszéllel megküzdve a szalkai dombokon is átjutottunk Párkányba, a túra kezdő- és végpontjához. A kétnapos erőpróba nem lett volna ily nagyszerű Pintér Józsi, Kiss Tomi, Németh Zsuzsika, Écsy Pali szakácsok nélkül. Köszönet még a műszaki segítségért és a "safety car" szolgáltatásért a Kádek családnak, Marcell Attilának a nedüért, Földes Józsikának a sebek ápolásáért, Gyurinak, buszsofőrünknek a türelméért, Németh Tibor polgármesternek a teherkocsi kölcsönzésért. 2390 km

 


6. Május 12-én az ALI-Bi családi nap keretében a közeli Ezüst tónál piknikeztünk. A határi utakon a kicsik is biztonságban próbára tehették állóképességüket.

 


5. Április 29-én a Komáromi Napok rendezvénysorozatának részesei voltunk. A Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület "Csárdatúráján" 23 tagunk indult, 3 fő a MTB 55, 17 a Classic 40 kategóriában. Három apróság potyautasként tette meg a távot, gyerekülésben. 895 km

 


4. Az őrsújfalusi Ma-Ma Trek csapat szervezésében klubunk 5 tagja áprilisban felküzdötte magát a tatabányi Turul emlékműhöz . A táv 75 km volt. 375km

 


3. Áprilisban 72 és 65 km-es távon szerveztük meg a "Csicsói holtág felfedezésére" indított kerékpáros "expedíciót", minek eredményeképp a holtág után egy csodaszép szoborparkot fedeztünk fel. A túrán 25-en vettünk részt. 1442 km

 


2. Márciusban "szedd a szemetet" címszó alatt környzetvédelmi napot tartottunk - némileg csökkentettük a falu határában lerakott hulladékmennyiséget.

 


1. az idényt február 27-én a Krahule-i síközpontban indítottuk. 39 tagot csalogattunk ki a téli napsütésbe.