2008 eredmények

 

A 2008-as túrákról a verbális beszámolók helyett egy összesítő táblázatot helyeztünk el oldalunkon.

Az összesítés csak a klub által jegyzett túrákról szól. Vannak, akik egyénileg vagy más csapatokkal még egyszer ennyi kilométert tekertek.

A táblázatból viszont megtudható, merre járt az ALI-BI csapat 2008-ban:
kmrek2008-2 (version 1).xls (1,4 MB)

ÉV VÉGI ÉRTÉKELÉS:

2008-ban 17 általunk szervezett, illetve programunkban ajánlott biciklis akción vett részt a tagság. Ezen kívül 1 sítúrát, egy környezetvédelmi napot, egy hagyományőrző napot, egy előadást, 2 filmbemutatót és néhány klubestet rendeztünk.

Az említett 17 biciklis akción összeadva 216 alibis résztvevő bicajozott, ebben nincsenek benne a más csapatok tagjai és az alkalmi résztvevők. A 63 befizetett tagból idén 48-can vették ki részüket az aktív tekerésből. Az idei legfiatalabb bicajosok Földes Zsófi és Marczell Anna.

A legtöbb résztvevő a tagságrészéről a Gerecse túrán volt: 30, utána a  Lion túrán 25.

Az átlagos részvétel a tagság részéről egy-egy túrán 13 volt, ebben az alkalmi túralátogatók nincsenek benne.

2008-ban összesen 21 274 km-t tettünk meg igazolt túrákon. (2007-ben 16707-et).

A 21274 km-ből 15 971 km-t tekertünk az Ali-Bi program keretében, 5303 km-t a MaMa Trek szervezésében.

Az Ali-Bi keretében szervezett és tervezett túrákon a legtöbb kilométert a szervezőkön kívül 

Valkai Gyuri tette meg: 912 –tőt.

Aranysávos teljesítményt  ért még  el  – 600 km felett: Szűcs Dani, Domonkos Bence, Józsa Ilona, Szűcs Ervin, Domonkos Zsuzsa és Domonkos Gyula

Ezüst 500 km felett: Varga Ferenc, Csizmadia Zocci. Józsa Marika, Szűcs Éva

Bronz 400 km felett: Pintér Ilike,  Csizmadia Éva, Kálmán Ákos

Az Alibisek közül (összeadva a más kluboknál igazolt kilométereket  is)  abszolút legtöbb kilométert teljesítette

Kálmán Rudolf (2060), Szűcs Ervin(1654) és Szűcs Dani (1608) – hárman 5322km-t.